Rozmárok az úttesten - avagy ilyenkor sosincs nálam fényképezőgép

Nah jó, most már nem tudom miről írtam eddig és miről nem. Így lehet, hogy valamit megismétlek - ha meg kihagyok valamit azt úgysem veszitek észre.

Hétvége J szüleinél egész jól sikerült. Ezzel együtt saját határaimat is sikerült feszegetnem. Amúgy meg semmi különös nem volt, söröztünk csak, másnap meg elmentünk gombát szedni, de nem találtunk csak kettőt. Attól még jó volt :) Jah és vasárnap, megbeszéltük, hogy 4-kor indulunk haza, a szülők úgyis csak 5-kor jönnek. Nah aztán felhívták J-t, kb. 1-órakor, hogy már úton vannak, 3-ra hazaérnek. Gyorsan nem mondhattuk, hogy jah, mi meg már 2-kor elmegyünk innen, az kicsit feltűnő lett volna. Így vártunk. Amúgy meg jófejek voltak. Meg tipik finnek, tök büszkék arra, hogy az erdő közepén laknak - a legközelebbi szomszéd a lovardát leszámítva több, mint 1,5 kilóméterre... másik irányba meg csak erdő. Előttük meg szántóföld. A szél meg mindig fúj - közel a tenger is. A többi meg alapkérdés: hogy érzem magam itt, mikor jöttem ki, plääh plääh. 

Amúgy voltunk valami borzadályon is. Muinais tuliaiset-ként volt meghirdetve (ősi, történelmi vásár)... kb. három sátorban árultak valamit, abból kettőben kaját. Volt pónilovi (csak hogy a szegedi vásárok szókincsét belevegyem a blogomba), és az íjakat is ki lehetett próbálni. Meg felmászni egy sziklára, amire nem másztunk, mert tele volt emberekkel. Jah, és az egész vásár is. Meg gyerekekkel és nyugdíjasokkal. Ezért úgy döntöttünk, hogy ez talán nem nekünk való, ettünk 1-1 lettut és hazamentünk. Képek sem készültek, de majd arra a sziklára felmászok egyszer. Mert végülis csak 13 km-re van innen. Igazából itt megnézhetitek: http://retkipaikka.fi/vapaa/harmalan-rotko/

Igazából ilyen szakadék-szerűség. Érdekes hely, mindenesetre.

Aztán meg minden nap bebicóztam az egyetemre. Szokásos: ha valamivel nem én bénázok, akkor bénáznak helyettem mások. A diákomra akartam matricát kapni. Nah erre a nő közli, hogy vigyek be egy papírt a főépületbe, amivel igazolom, hogy elfogadták a felvételemet... wtf? Ilyen papírt nem kaptam. Csak egy olyat, hogy ha visszaküldöm, akkor ezzel jelentkezem az egyetemre, stb. Jó, másnap visszamentem, minden papírral, a főépületbe. Ott meg a nő nagyokat nézett, hogy hát minden rendben van, miért nem kaptam matricát? Írt egy cetlit, hogy bármit is jelez a gép, adjanak matricát, de erre már nem volt szükség. Jellemző...

A másik jellemző dolog, hogy itt a netbank úgy működik, hogy van egy kis papírod, tele számokkal. És mindig más számot kell beírni jelszónak, ha az elfogy, akkor kapsz újat. Amit elvileg kiküldtek, de nem kaptam meg. Pedig már rég meg kellett volna kapnom. Így rendelhetem újra... és addig a netbankot sem használhatom, és nem regisztrálhatok az egyetem informatikai cuccaiba... amit nehéz elmagyaráznom, mert én sem értem, de tudom mit kell csinálnom, az a lényeg :D 

Amúgy itt volt Osku koira (egy tacsi) egy éjszakát - amit am. pont Turkuban töltöttem. De azért elvittem sétálni, aminek nagyon örült, mert mindig sétálna. Amikor hazaérünk, ásít kettőt, és megint sétálna... itt egy kép róla: 

Amúgy nehéz volt lefényképeznem, mert vagy az ablakon nézett kifelé (ahogy a képen is) vagy hiperaktív volt. És errefelé sétáltunk, ami egy kirándulóútvonal, 300 méterre indul:

Jah és jellemzően, a finnek itt is dobálják a biciklit a vízbe:

És ezen az úton bicózok be mindig Turkuba:

Híd a madártoronyhoz, kétoldalt meg birkák szoktak legelni, most épp máshol legeltek:

Raisionlahti, avagy raisioi öböl, amire van rálátás, amikor jövünk haza az oviból:

És az egyik kék házban lakok:

Ami ilyen kicsiben annyira nem látszik, de mindegy. Amúgy kicsit rossz minőségűek a képek, mert végig rohanni kellett a tacsival... :D Délután meg még elmentünk kirándulni L-el, kisebbik gyerek, az erdőbe. Sajnos jött az egyik barátnője is, aki kikészít. Nah jó, amúgy örülök, ha jönnek, mert akkor csak felügyelni kell, merre vannak. Néha belefáradok a játékba a gyerekekkel. Mondjuk azért halláskárosodást így is szenvedek. Amúgy a barátnővel az a gond, csak úgy idejön, meg állandóan itt eszik (ok, nem baj, mondták, hogy adjak neki, de már meg fogják kérdezni, hogy kap-e otthon kaját), és hogy nem fogad szót. Rászólok, hogy ne fuss az erdőben, mert kitöröd a bokád, de csak rohan. Ok, nem az ő au pairje vagyok, de akkor is, én felelek, ha valami történik vele. Ami bosszant, mert így ez nehéz.

Amúgy egy nagy sziklára ültünk ki piknikezni nem messze az ovitól:

Jah, és előttünk egy nagy lakóház, azelőtt meg kisebb kék házak, én is olyanban lakok és a tenger. Vagyis egy öböl. Nem messze van a kikötő is. Az erdőről nem csináltam most képeket.

Amúgy a címben megjelölt "ilyenkor nincs nálam a fényképezőgépem" dolog... múltkor könyvtárból hazajövet, ott állt egy róka a bicikliút mellett. Lelassítottam, de nem rohant el, sőt még meg is álltam tőle pár méterre, de el volt foglalva azzal, hogy szaglászott a fűben. Szépen lassan csak elsétált. Ha lett volna fényképező, simán tudtam volna egy sorozatot lőni róla is, de így...

A rozmárok meg... Turku felé javítják az utat, és mindig két rozmárbácsi enged át az úton, hogy ne üssenek el a kocsik. Rozmár szakálluk van...

Jávorszarvassá változtam...

Jó, azért most megint kellene hallatnom a hangomat szerintem. A szép utcán változatlanul sok a fura alak :D

Hétvégén megint Turku. Ezúttal... nah jah, Ubul variálása után megint viski lett az egészből. Mert Jánossal találkozni akartunk (meg meg akartam ismerni a barátnőjét, aki megint M betűs, de nem ugyanaz), ő meg Ubullal találkozott valahol, aztán máshol, végül mire lecuccoltam J-nél és megittunk egy sört és eldöntötte, hogy ő is jön, a viskiben voltak már. Nah meg a kis "kedvenceim" is, akik miatt Ubul jól ki is röhögött, mert szerinte olyan vicces, hogy azokhoz kell leülnöm egy asztalhoz, akiket nem kedvelek. Vicces gyerek, de amúgy mindegy, mert tudtam másokkal is foglalkozni.

Amikor meg bezárt a kocsma, J-vel elindultunk haza. Jánosék már sajnáltak, hogy úgy kell megint hazacipelnem (amúgy szinte sosem kell, csak a hídig...) Most is a hídon elkezdett futni, hogy alig bírtam utolérni. Megvolt az edzés egész napra.

De a jávorszarvassá változásomról kellene írnom még. Meglátogattuk Sanyit és a barátnőjét az új házukban. Nah meg a kisbabájukat. És valami miatt nem tudtam kommunikálni. :( Pedig jó lett volna, de csak ültem és mosolyogtam. Jó, nagyon be tudtam volna szállni a párbeszédbe, amikor a nyomtatókról volt szó, és hogy milyen hogy nyomtat, melyiket éri meg jobban megvenni, színes vagy fekete-fehér... most komolyan... finnek. :D De legalább értettem miről van szó. Nah jah, meg mindenki a tv-t bámulta. Amiből valami iszonyat nyálas csöpögés jött, úgyhogy fintorogtunk is egy sort. Amúgy aranyosak voltak a vendéglátóink. Jah, mert ugye elvileg a héten találkozok J szüleivel. Nah jó, nem biztos, csak elhívott macskára vigyázni, amíg a szülei nincsenek otthon. Mert amúgy meg unalmas lenne neki - nekem meg mindegy, ott még úgysem voltam. De mivel későn szabadulok a munkából, elég esélyes, hogy a szülei már nem lesznek ott. Mindenesetre elmondja nekik, hogy ott leszek majd. Nem tudom hogy gondol majd bemutatni, ezért megkérdeztem:
"-Hé, anyu, nem baj, ha idehozok egy jávorszarvast, aki nem tud viselkedni?"
Mondjuk szerinte ő jávorszarvasabb, mint én. Amúgy meg nem kellene paráznom azon, hogy nem tudtam beszélgetni, mert ez itt tök természetes. Úgyhogy J még ki is röhögött, hogy miért problémázok, amikor egyrészt megszokták már tőlem, hogy nem vagyok beszédes túlzottan, másrészt nem volt olyanról szó, amibe különösebben bele tudtam volna szólni (nah, meg ők sem beszéltek túl sokat). Úgyérzem egy év túl hosszú volt otthon...

Amúgy a suliba már majdnem teljesen bejelentkeztem. Tegnap beszéltem át az órákat, meg miket kell felvennem az egyik tanárral (vagyis aki az oktatásunkat irányítja meg tanácsokkal lát el minket). Eddig 12 kreditem van, egyik órára bejárok, de vannak kirjatenttik (könyvvizsga) is, amikre nem kell bemenni, hanem egy adott könyvből vizsgázok le. Sajnos az időbeosztásom eléggé szigorú, de hozzá vannak szokva, mert másoké is. 6-an vagyunk a szakon, vagyis ezen a külföldieknek meghírdetett mesterképzésen, és több helyről kell összeszedni az óráinkat. Még lehet lesz pár órám. Amúgy meg tök rugalmasak. És kb. az jött le, hogy bármit tanulhatok, ami finnekkel vagy finnugorokkal kapcsolatos és ráérek befejezni a sulit. Most 4 évem van rá, de ha nem elég, akkor kapok még időt.

Ma meg a diplomámat mutattam meg, beszkennelték (kb. 8 perces procedúra volt...), meg kaptam egy papírt, hogy mit kell még tennem. Nem sok mindent, befizetnem az éves tagsági díjat. Jah meg mostmár a tuutorok is felvették velünk a kapcsolatot, hogy találkozzunk. A többiek még nem nagyon érkeztek meg Finnországba, de ha minden jól megy akkor a héten lesz egy találkozó. Holnap vagy péntek este (remélem holnap, mert pénteken megyek Maskuba).

Nah jó, ennyi a történésekről, folyt. köv.

Haha, nem tévedtem el a levegőben :P

Jah és bocs, de ez jár a fejemben (mert kb 15 millószor meghallgattuk hétvégén...)

Tehát eljött a szombat. Délután meg felpattantam a bicóra, amit kaptam és betekertem Turkuba - egyrészt egyedül akartam lenni, másrészt tudatosítani magamban a történteket, így beszereztem egy kis sört is. Végülis annyira nem is borzasztó, 10-15 km-re lakok a központtól, tehát 40 perc (attól függően hova megyek). Bicóval sokkal jobb volt közlekedni, mint autóval, mert már megszoktam. És amint lekanyarodtam a szép utcán és megláttam egy borzasztó lómaszkot viselő alakot, amelyik egy másik hátán ül - nah jah. Turku. Hol máshol. :D Hiányzott, de nagyon. (Mert a turkuiak furcsák, de ez pont jó így :P)

Úgyhogy felmásztam a kedvenc dombomra, meginni a sörömet. Ahonnan a kilátás most nyáron:

De nem fényképezkedni mentem oda, hanem csak jól érezni magam és egyedül lenni. Mert nem sokegyedüllétre volt időm a héten. És - nem hittem volna, hogy ilyet mondok, de... sok ember volt :( És zavartak. Nah mindegy, végül találtam egy helyet, ahol nem volt senki, csak egy öreg néni jött a kutyájával elkuncsorogni a sörösdobozokat. Megdicsértem a kutyáját, és el is ment. 

Aztán meg kaptam az sms-eket. C-vel és barátjával beültünk egy kocsmába (Daily News), ami semmi különös, csak olcsó. Meg dumáltunk. Meg söröztünk - miközben J már türelmét vesztette (annak ellenére, hogy délelőtt írt egy sms-t, hogy mégsem tudunk találkozni, mert van nála egy haverja, de aztán este 10-kor írt, hogy ha még Turkuban vagyok meg jó, akkor mehetek hozzá). Jah, a kocsmában voltak érdekes alakok, cicanadrágos, csizmás, öltönyös ürge, akinek nagy, dudorodó sörhasa volt. Első ránézésre nőnek tűnt. Nah meg a mögöttünk kártyázó alakok sem voltak semmit. De olcsó volt a sör :D

Aztán jóval éjfél után elindultam J-hez. És ott hallgattuk az előbb belinkelt zenét. De jellemzően, miután aludtunk, a zenének szólnia kellett, így ezzel keltem is (az albumot újra és újra lejátszotta a gép...) 

Nah jah, meg ziher, hogy hajnal 8-ig játszott, és csak 12-kor feküdt le aludni, amikor én felkeltem, hogy aztán miközben elfoglalom magam, hallhassam ezt a zenét, de amikor másodszor indította el az albumot, átváltottam Finntrollra. Meg közben megnéztük a Fejvadászok filmet (amire nem tudtam koncentrálni, vagyis de, csak nem a filmre, mert: hallgasd, ez biztos Skaaneból való az a színész, mert úgy ejti a 'r' betűt, az a színész meg dán, hallgasd mennyire szerencsétlenül beszél, nem is érteni... jah, így nézz norvég filmet egy félsvéddel. És akkor még tagadja, hogy svéd. Meg hogy nem beszéli a nyelvet. De legalább kaptam egy kis ismertetőt a svéd dialektusokról, a svéd, norvég és dán közötti különbségekről.) 

Amúgymeg a film az tetszik. Kicsit kevésbé, mint a könyv, de jó. 

Nah mindegy. Valamikor este értem vissza Raisioba. Aztán le is dőltem. Másnap várt egy egész napos gyermekőrzés, utána meg meglátogattam a könyvtárat, hogy legyen finn nyelvű olvasnivalóm is. Mert már Coben Tell no one c. könyvét kivégeztem. Jó kis csavarokkal, meg a végére nem várt bejelentésekkel. Bár hoztam magammal Poe-t is, vagyis Poe összes műveit (de ezt is angolul), most inkább finnül próbálkozok megint. Meg amúgyis szeretem itt a könyvtárakat. Jah, de a raisiói... kicsit más, mint ahogy Ouluban működött. Igen, itt is elektromos kivétel van, és akkor hozod vissza, amikor akarod a könyvet (határidőn belül, de éjfélkor meg hajnal 4-kor is megteheted akár, csak ott kell hagyni a postaládában, de. Bármelyik könyvtárat használhatom a régióban. Turkuit, naantaliit, lietoit, bármelyiket. Bármelyikből rendelhetek Raisióba könyveket, tök ingyen, és bármelyikbe visszavihetem a kivett könyvet. És tök kényelmesek az olvasószékek. A könyvtáros nénik meg külön kedvesek, ugyanis még nem kaptam meg a személyi azonosító számomat, csak a héten vagy jövő héten fogom, de megoldották, hogy beregisztráljanak, meg kapjak egy kártyát. (Jah, mert itt a regisztráció is ingyenes, és ha belépsz egy könyvtárba nem támaszkodik be eléd egy nagy szőrös néni, hogy táskát, kabátot azonnal letenni, hanem besétálhatsz vele, mert nem feltételezik egyből, hogy a könyvtárba könyvet lopni megy az ember. Mondjuk otthon ez indolkolt. De az előzőről már beszéltem még Oulu kapcsán.)

Viszont van egy másik hasznos információ, amit lehet már megosztottam, de nem biztos, de ezt csak most tudtam meg, vagyis nem csak most, hanem mielőtt kijöttem. Mert megnéztem a bankszámlámat, ami még működik (azt hittem már nem, mert 2009-ben nyitottam meg, és akkor leszedtem az összes pénzt róla). Vagyis majdnem mindent, asszem 1 euró maradhatott rajta vagy valahogy így, mert azt már nem tudtam elkölteni. Ehhez képest 6,5 euróm van most. Ami nem sok (2 sör :D), de akkoris. Nah jah, mert kiderült, hogy itt a számlavezetésért nem kell fizetni, és még a pénz kamatozik is, mert betetted a bankba. Azt hittem pedig, hogy már nem tudom mennyivel tartozok a számlavezetésért, és ezért már zároltak is, de ezek szerint nem. Holnap meg amúgy is megyek a bankba, hogy bejelentsem, hogy elköltöztem és már nem Räntämäkiben lakom, sajnos. Pedig szerettem. Bár itt is szeretek lenni, főleg, hogy igazán éreztetve van velem a munka vége és akkor azt csinálok, amit akarok. Max ha mennek valamerre, megkérdezik, jövök-e, de ha nincs kedvem, nem kell. Meg kocsit is megkapom kölcsön, max annyit kell bejelentenem, hogy hazajövök-e vacsorázni, vagy nem. Általában hazajövök, mert akkor brífelnek a holnapról. Nah jó, hétvégén nem jöttem haza.

Mellesleg meg ma volt a gyerekek első napja a suliban és az oviban. A-val elsétáltunk velük közösen (közben született vagy 200 kép - van, amelyiken én is rajta vagyok, mosolyogva, hogy megyünk az iskolába (vagy vicsorogva?), így a délelőtt szabad volt. Porszívóztam, pakolásztam, aztán bambultam kifelé az ablakon (mert majdnem olyan a kilátás, mint az oului nappaliból, ahol aludtam). Nah meg olvasgattam a kivett könyveket - változatosság kedvéért nem krimit. Délután hazaért V az iskolából, ettünk, aztán kimentünk élvezni az utolsó meleg napokat. Mondjuk most tényleg forróság van pár napja. De úgy érezni, hogy nem sokáig, mert az árnyékban már fázik az ember estefelé. 

Nah mindegy, az első iskolanap nagy izgalommal telt, és sok minden új történt. Így volt miről beszélni. Este meg dagadt is a májam, mert M (anyuka) megjegyezte, hogy sokkal jobban beszélek finnül, mint az előző au pair, pedig azt hitte, milyen jól megy neki. Nah jah, ilyenkor azt érzem tudok finnül, de még nem vagyok megelégedve a tudásommal, mert sokat felejtettem otthon. Tudom, plääh, plääh, olyan mindegy. 

Most meg pihenek. Meg belinkelek nektek még egyet ebből a csodás zenéből, mert még mindig a fejemben szól:

Apart from this: képek az útról:

Még Magyarországon

Közeledünk Turku felé

Landolás

Jahj, meg majdnem elfelejtettem, új Enska:

Első hét

Nah jó, még nincs vége. Meg nem is egész hét volt. De mindegy, elnevezem így. Tehátmegérkezésem után eléggé kimerült voltam. És akkor még közölték, hogy nem is úgy lesz, mint megbeszéltük, mert igaz, hogy A-nak (apuka) szünete van, de behívták dolgozni reggel (amúgy Helsinkiben dolgozik). Így egyedül maradnék a gyerekekkel, de M volt olyan kedves, hogy a reggelt még otthon töltötte, bár a gépénél dolgozott. Így... hát még kicsit feszülten - de elkezdtem ismerkedni a gyerekekkel, akik végülis minden játékot megmutattak. Mondjuk hozzá voltak szokva az au pairkedéshez, mert már volt egy francia au pairjük, néha engem is a nevén hívnak (ami annyira nem zavar, mert én meg összekeverem őket... nah jó, nem, ma társasozás közben mondtam rosszul a nevüket). Aztán kimentünk fára mászni. Vagyis én tartottam a köteleket, amíg ők másztak, mert voltak már apjukkal falatmászni (ma én is). Utána kávézót nyitottunk, végül aztán M közölte, hogy nem lesz itt baj, és elment dolgozni - pár óra múlva viszont hazatért A. Addigra már megismerkedtem az összes Barbie babával is. Általában én vagyok Ken, mert nekem van a legjobb férfihangom xD Amúgy csak el kell ismételnem amit mondanak, jah és mindig feleségül akarnak menni hozzám, de ez van. A lasszós játékok azért jobbak, nah meg ma a hangyáknak építettünk házat (mert még a nyáron bementek a hangyák abba a szobába, amelyikben lakom, ki lettek írtva, de hogy a hangyáknak ne kelljen új házat keresni, építettünk nekik egyet. Amiben van egy nagy medence is, ami igazából tenger. Nem tudom, hogy megélik-e majd a reggelt szegény állatok). Meg volt már vadnyugati kávézónk is, amelyikben igazán savanyú üdítőt szolgáltunk fel (narancslevet vízzel), és a gyerekek a muumimaailmába is ellátogattak a nagyszülőkkel, hogy addig el tudjuk intézni a hivatalos regisztrációmat Finnországba (személyi szám, lakcímbejelentés, meg nem tudom még mi). Azóta muuminos társasjátékkal játszunk, napi többször is. Általában Nuuskamuikkunen vagyok, vagy Niiskuneiti, mert a gyerekek Pikku Myyt (akinek szuperképességei vannak) és Muumipeikkot részesítik előnyben (ő nagyon kedves). Általában L Pikku Myy, mondjuk olyan is, szívesen megharapja V-t, ha nem tetszik neki valami :D Nah és Pikku Myy-nek meg azért vannak szuperképességei, mert az elején bárki választotta, mindig ő nyert. Mostmár nyert más is vele.

Tehát eddig elvagyok. Csak "nagyon keveset eszek", ami lehet igaz is, de még mindig gyomorgörcsöm van, az első rossz au paires tapasztalatom miatt is, meg új helyen is vagyok, meg jahj. De csütörtök este bezabáltam, mert megígértem J-nek, hogy csinálok neki borsólevest (magyar kiadást), mert a borsóleves a kedvence (minden szerdán azt evett a katonaságban, ami minden finnre nagy hatást gyakorol... vagy lehet csütörtökön kaptak azt. De a finn változatát). És mivel végre ismerős helyen is voltam, így kevésbé izgultam és befaltam egy csomót. Addig nem is éreztem éhesnek magam... bár mondjuk a magyar borsóleves nem olyan nagy kaja, meg csak azt ettünk (a finn levesek ugyanis normális főételnek minősülnek, nem esznek utána mást, de nem is kell, mert nem olyanok). Utána elkezdtünk Game of Thrones-t nézni, de nem jutottunk sokáig, mert sok beszámolni valónk volt egymásnak. Jah, és beszélt :D Ami tőle szokatlan. :D Bár amíg elvittem a boltba, addig nagyon nem mert megszólalni. :) Mondjuk nem csodálom. Mert én vezettem... ugyanis esténként enyém az autó. Nah de én katasztrófálisan vezetek. Főleg itt. Sosem látom a lámpákat (nem mintha otthon látnám...). De. Ha észre veszemőket, nem a lámpás kereszteződésben állok meg, hanem előtte, és úgy kell nekem dudálni. Valahogy olyan furcsák ezek. Nah meg Turkuban sem vezettem sokat (el is keveredtem a hídnál, mert nem úgy kell menni, mint gyalog), meg néha a sávokat sem tudom hogy mennek... mondjuk ezzel csak odafelé bénáztam egy sort, és mire J-hez értem sík ideg lettem, meg remegtem, úgyhogy igazából nem is a házánál, hanem a benzinkútnál álltam meg. Amúgy is sokkol, ha vezetnem kell. De hazafelé már simán ment minden (de csak mert nem volt forgalom :D). Jó, annyira nem voltam katasztrófális elvileg, legalábbis a boltba nagyon szépen elmentem, meg szépen is parkoltam, inkább csak az eltévedésem után kicsit felhúztam magam, és nem tudtam mit csinálok. De túléltük. :D Vagyis én. J csak a boltig meg hozzájuk ült a kocsiban. Nah meg bíztatott, hogy jól megy (szerintem csak hazudott, de kedves volt tőle). Mindegy. Ma megint felstresszeltem magam.

Mert most hétvégén nem megyek be Turkuba, nagyon nincs miért, J nem ér rá, C meg csak holnap jön vissza és a másik J meg elutazott, vagyis holnap bemegyek, mert akkor nem így lesz semmi. Meg gondoltam kicsit nyugodtabb körülmények között leszek a családdal, hogy megismerjük egymást, és átadjam az ajándékokat. A szabadnapos volt, de nem volt sokat itthon, mert ment erre-arra, úgy látta elboldogulok, meg a kölkök is elvoltak, így egy csomót olvashattam, amíg játszottak. Aztán nap közben megkérdezte, megyek-e falat mászni. Olyan örömmel, hogy rávágtam, hogy IGEEEN :D Nah aztán közölte, hogy 15 m magas a fal, és a kölkök milyen fürgén felmásznak rá, és... 15 m? Jó, megint gyomorgörcs, hogy minek vágtam rá ilyen hirtelen, hogy megyek. Azt hittem, hogy csak laza dologban lesz részem, erre... meghalok, tutti. Már készültem is, mit írjanak a síromra (de nem temetve akarok eltűnni a földről), de mindegy volt már. Így nem mondhattam vissza. Aztán odaértünk. Tényleg nagyon magas volt... először az ürge elmagyarázta, hogyan kell tartani a kötelet, amíg a másik mászik, amiből fel sem fogtam semmit, mert csak a tetejét néztem az egésznek. Az ilyenek nem nagyon az én sportjaim, mert jellemző rám az, hogy valamit elbénázok, tönkreteszek, lezuhanok valahonnan vagy épp fennragadok és a többi. No sebaj. Először csak tartanom kellett, ami nagy felelősség volt, mert... eléggé nehezen fogtam fel, hogy működik az az izzé... :D Jó, megnyugodtam: más is. Aztán mászhattam. Amúgy nem is volt olyan nehéz a kezdő pálya, simán felmásztam a tetejére, csak ne néztem volna le :/ Nem, tényleg, magamhoz képest eléggé jó teljesítményt nyújtottam. Nem szerencsétlenkedtem :D Csak egy mászás alatt annyira elfáradtam, hogy a második, egy fokkal nehezebb pályán már nem ment olyan jól, vagyis a feléig sem jutottam, mert nem találtam a következő kapaszkodót, így le kellett már jönnöm. Jó, kedd óta nem is pihentem ki magam rendesen. Nem mintha megerőltettem volna magam, csak úgy helyen még aludni nem tudok. Jah, meg az ágyam is nyikorgott, én meg sokat mocorgok így... "Az előző au pairnél kezdett el nyikorogni az ágy, most megcsináljuk" - az első éjszakám után, így gondolom ők is mennyit tudtak aludni az állandó mocorgásomtól. Annyi volt amúgy a baja,hogy nagyon a fal mellett volt. 1 centivel arrébb nem mocorog... :D

Nah mindegy, megnézek még egy-két Supernaturalt, és megyek aludni, mert eléggé le vagyok amortizálva. Egyébként eddig minden rendben. :)

Polc Finnországban

Tehát du. 3-kor indultunk, amikor ráértünk volna később is, de Pesten sosem tudni. Egyszer már majdnem megtapasztaltam milyen lekésni egy repülőgépet - és hát nem lett volna jó élmény. Így viszont volt időnk mindenre. Pl. arra, hogy órákig a Turku előtt kígyózó sorban álljunk, hogy végre a nagy és bonyolultan mozgó bőröndömet becsekkoljuk. Aminek a kerekei majdnem kiestek. Végülis csak 25 kiló cuccom volt (plussz valamennyi a hátizsákomban, de azt leginkább 2 könyv, a diplomám meg a laptopom töltötte ki). Így is majdnem megszakadtam (mi lett volna ha még kihasználom a megengedett 32 kilót...) Szerencsére több cuccot nem tudtunk beleszuszakolni a táskámba, de csak elég lesz fél évre.

Aztán már nem is kellett sokat várni, az ellenőrző kapuk simán mentek, és fel is ülhettem a repcsire. Magyarországon, kb. 30 fokban, napsütésben - nah jó, enyhén fújt a szél. Az út megint szép volt, párszor meghallgattam az Amon Amarth Fate of Norns című albumát, párszor el is aludtam, meg hallgattam, ahogy mögöttem dumálnak a finnek, ami már annyirahiányzott <3 Nem mintha amúgy nem beszélnék rendszeresen skypon keresztül, vagy egyik ismerősöm nem látogatott volna meg... csak ez így más, amikor körülöttem majdnem mindenki így beszél - nah és onnantól kezdve nem is izgultam már annyira, mert otthon éreztem magam. 

Aztán közeledtünk a Balti tenger, meg Turku felé. Amit még úgy is felismer az ember, ha nem tudja mennyi az idő, vagy merre megyünk vagy nem mondja be a pilótabácsi. Mert Turku felett megint ott volt a 2 réteg felhő, csak úgy szokásosan. :D Sehol máshol még egy eltévedt bárányfelhő sem (nah jó, 1-2 talán), de Turku felett... és amint ereszkedünk lefelé: nem meglepő módon vizes az út. És akkor örültem, hogy bakancsban mentem, hiába volt melegem - meg hiába néztem ki hülyén halásznadrágban, de nem akartam farmerben felmenni Pestre. Emellett 15 fok volt. Úgyhogy miközben a "pajtában" vártam a táskám és befújt a szél rögtön felvettem az ingemet, mert kicsit kirázott a hideg... végre ^^ idén nyáron először ^^ aztán amikor már Raisio felé indultunk elkezdett az eső zuhogni is. 

Nah mindegy. Eddig ez történt kb. Meg hogy megvacsoráztunk, és M-t megkedveltem, mert nem tudta a sütinek levágni a szélét :D Így nem csak én vagyok a polc. Nah meg milyen kaja ez, amikor elvághatatlan a széle... :D amúgy finom volt, csak nem ettem többet - azt hitték azért, mert nem izlik (mert M elvileg nem tud főzni), valójában meg már otthon telezabáltam magam, de ha már megvártak a vacsival leültem velük - de inkább csak vizet ittam. Aztán nagy nehezen kipakoltam, meg lefürödtem, meg... kb. ennyi. Most meg már szerintem megyek aludni, mert kezd kimenni belőlem az izgalom, és kezdek fáradni.

Amúgymeg külön tetszik a piros szőnyeg és ágytakaró a szobámban. ^^ 

Befogadtam Vukot

Csak ott oldalt van, cukki, mi? De csak, hogy ne legyen unalmas annyira a blognézegetést. Először farkast szerettem volna, de Vuk olyan aranyosan szaglássza a virágot, hogy nem tudtam otthagyni. Meg amúgyis kaptam egyszer egy finntől egy plüssrókát, csak úgy, mert ott sétáltam Helsinkiben és gondolta, nekem adja.

És ismét, a hetekben megint megkaptam a kérdést, ami már szintén lerágott csont. "Nincs hideg Finnországban?" Khm... nem, nincs. De hogy lássátok, milyen az idő, kitettem két kis ablakot, az egyiken a pesti, a másikon a turkui időjárással. Amúgy meg csak viszonyítás kérdése, és hozzászokik az ember. Nekem Magyarországon van túl meleg. Sosem szerettem a nyarat :( - ami kár, mert végre lenne szabadidőm, azt csinálnék, amit akarok, helyette a lakásban gubbasztok, mert ha kimegyek, rosszul leszek.

De legalább van, aki értékeli néha az elhatározásomat, és nem olyan 'mit kezdesz majd ezzel' hozzászólásokkal indít. Mert Finnország fantasztikus! És valóban az, ezzel egyet értek. Végül is vélemények, meg ellenvélemények, most csak azért bosszantanak, mert utálom ezt a helyzetet. Bepakoltam, majdnem mindent, még 1-2 fontos dolog hiányzik, tennivalóm nem sok (direkt így terveztem), és olvasni sem tudok. Pedig a Coben könyv első 150 oldala eléggé meggyőző volt, de most nem tud lekötni. Ilyenkor semmi sem. Nah jó, jelenleg az olimpia igen, és az, hogy már 4 arany, 1 ezüst és 3 bronzérmünk van nagy szám. De ne feledkezzünk meg a többi helyezettről sem...

Nah most búcsúzom, legközelebb majd Finnországból jelentkezem :)