Első hét

Nah jó, még nincs vége. Meg nem is egész hét volt. De mindegy, elnevezem így. Tehátmegérkezésem után eléggé kimerült voltam. És akkor még közölték, hogy nem is úgy lesz, mint megbeszéltük, mert igaz, hogy A-nak (apuka) szünete van, de behívták dolgozni reggel (amúgy Helsinkiben dolgozik). Így egyedül maradnék a gyerekekkel, de M volt olyan kedves, hogy a reggelt még otthon töltötte, bár a gépénél dolgozott. Így... hát még kicsit feszülten - de elkezdtem ismerkedni a gyerekekkel, akik végülis minden játékot megmutattak. Mondjuk hozzá voltak szokva az au pairkedéshez, mert már volt egy francia au pairjük, néha engem is a nevén hívnak (ami annyira nem zavar, mert én meg összekeverem őket... nah jó, nem, ma társasozás közben mondtam rosszul a nevüket). Aztán kimentünk fára mászni. Vagyis én tartottam a köteleket, amíg ők másztak, mert voltak már apjukkal falatmászni (ma én is). Utána kávézót nyitottunk, végül aztán M közölte, hogy nem lesz itt baj, és elment dolgozni - pár óra múlva viszont hazatért A. Addigra már megismerkedtem az összes Barbie babával is. Általában én vagyok Ken, mert nekem van a legjobb férfihangom xD Amúgy csak el kell ismételnem amit mondanak, jah és mindig feleségül akarnak menni hozzám, de ez van. A lasszós játékok azért jobbak, nah meg ma a hangyáknak építettünk házat (mert még a nyáron bementek a hangyák abba a szobába, amelyikben lakom, ki lettek írtva, de hogy a hangyáknak ne kelljen új házat keresni, építettünk nekik egyet. Amiben van egy nagy medence is, ami igazából tenger. Nem tudom, hogy megélik-e majd a reggelt szegény állatok). Meg volt már vadnyugati kávézónk is, amelyikben igazán savanyú üdítőt szolgáltunk fel (narancslevet vízzel), és a gyerekek a muumimaailmába is ellátogattak a nagyszülőkkel, hogy addig el tudjuk intézni a hivatalos regisztrációmat Finnországba (személyi szám, lakcímbejelentés, meg nem tudom még mi). Azóta muuminos társasjátékkal játszunk, napi többször is. Általában Nuuskamuikkunen vagyok, vagy Niiskuneiti, mert a gyerekek Pikku Myyt (akinek szuperképességei vannak) és Muumipeikkot részesítik előnyben (ő nagyon kedves). Általában L Pikku Myy, mondjuk olyan is, szívesen megharapja V-t, ha nem tetszik neki valami :D Nah és Pikku Myy-nek meg azért vannak szuperképességei, mert az elején bárki választotta, mindig ő nyert. Mostmár nyert más is vele.

Tehát eddig elvagyok. Csak "nagyon keveset eszek", ami lehet igaz is, de még mindig gyomorgörcsöm van, az első rossz au paires tapasztalatom miatt is, meg új helyen is vagyok, meg jahj. De csütörtök este bezabáltam, mert megígértem J-nek, hogy csinálok neki borsólevest (magyar kiadást), mert a borsóleves a kedvence (minden szerdán azt evett a katonaságban, ami minden finnre nagy hatást gyakorol... vagy lehet csütörtökön kaptak azt. De a finn változatát). És mivel végre ismerős helyen is voltam, így kevésbé izgultam és befaltam egy csomót. Addig nem is éreztem éhesnek magam... bár mondjuk a magyar borsóleves nem olyan nagy kaja, meg csak azt ettünk (a finn levesek ugyanis normális főételnek minősülnek, nem esznek utána mást, de nem is kell, mert nem olyanok). Utána elkezdtünk Game of Thrones-t nézni, de nem jutottunk sokáig, mert sok beszámolni valónk volt egymásnak. Jah, és beszélt :D Ami tőle szokatlan. :D Bár amíg elvittem a boltba, addig nagyon nem mert megszólalni. :) Mondjuk nem csodálom. Mert én vezettem... ugyanis esténként enyém az autó. Nah de én katasztrófálisan vezetek. Főleg itt. Sosem látom a lámpákat (nem mintha otthon látnám...). De. Ha észre veszemőket, nem a lámpás kereszteződésben állok meg, hanem előtte, és úgy kell nekem dudálni. Valahogy olyan furcsák ezek. Nah meg Turkuban sem vezettem sokat (el is keveredtem a hídnál, mert nem úgy kell menni, mint gyalog), meg néha a sávokat sem tudom hogy mennek... mondjuk ezzel csak odafelé bénáztam egy sort, és mire J-hez értem sík ideg lettem, meg remegtem, úgyhogy igazából nem is a házánál, hanem a benzinkútnál álltam meg. Amúgy is sokkol, ha vezetnem kell. De hazafelé már simán ment minden (de csak mert nem volt forgalom :D). Jó, annyira nem voltam katasztrófális elvileg, legalábbis a boltba nagyon szépen elmentem, meg szépen is parkoltam, inkább csak az eltévedésem után kicsit felhúztam magam, és nem tudtam mit csinálok. De túléltük. :D Vagyis én. J csak a boltig meg hozzájuk ült a kocsiban. Nah meg bíztatott, hogy jól megy (szerintem csak hazudott, de kedves volt tőle). Mindegy. Ma megint felstresszeltem magam.

Mert most hétvégén nem megyek be Turkuba, nagyon nincs miért, J nem ér rá, C meg csak holnap jön vissza és a másik J meg elutazott, vagyis holnap bemegyek, mert akkor nem így lesz semmi. Meg gondoltam kicsit nyugodtabb körülmények között leszek a családdal, hogy megismerjük egymást, és átadjam az ajándékokat. A szabadnapos volt, de nem volt sokat itthon, mert ment erre-arra, úgy látta elboldogulok, meg a kölkök is elvoltak, így egy csomót olvashattam, amíg játszottak. Aztán nap közben megkérdezte, megyek-e falat mászni. Olyan örömmel, hogy rávágtam, hogy IGEEEN :D Nah aztán közölte, hogy 15 m magas a fal, és a kölkök milyen fürgén felmásznak rá, és... 15 m? Jó, megint gyomorgörcs, hogy minek vágtam rá ilyen hirtelen, hogy megyek. Azt hittem, hogy csak laza dologban lesz részem, erre... meghalok, tutti. Már készültem is, mit írjanak a síromra (de nem temetve akarok eltűnni a földről), de mindegy volt már. Így nem mondhattam vissza. Aztán odaértünk. Tényleg nagyon magas volt... először az ürge elmagyarázta, hogyan kell tartani a kötelet, amíg a másik mászik, amiből fel sem fogtam semmit, mert csak a tetejét néztem az egésznek. Az ilyenek nem nagyon az én sportjaim, mert jellemző rám az, hogy valamit elbénázok, tönkreteszek, lezuhanok valahonnan vagy épp fennragadok és a többi. No sebaj. Először csak tartanom kellett, ami nagy felelősség volt, mert... eléggé nehezen fogtam fel, hogy működik az az izzé... :D Jó, megnyugodtam: más is. Aztán mászhattam. Amúgy nem is volt olyan nehéz a kezdő pálya, simán felmásztam a tetejére, csak ne néztem volna le :/ Nem, tényleg, magamhoz képest eléggé jó teljesítményt nyújtottam. Nem szerencsétlenkedtem :D Csak egy mászás alatt annyira elfáradtam, hogy a második, egy fokkal nehezebb pályán már nem ment olyan jól, vagyis a feléig sem jutottam, mert nem találtam a következő kapaszkodót, így le kellett már jönnöm. Jó, kedd óta nem is pihentem ki magam rendesen. Nem mintha megerőltettem volna magam, csak úgy helyen még aludni nem tudok. Jah, meg az ágyam is nyikorgott, én meg sokat mocorgok így... "Az előző au pairnél kezdett el nyikorogni az ágy, most megcsináljuk" - az első éjszakám után, így gondolom ők is mennyit tudtak aludni az állandó mocorgásomtól. Annyi volt amúgy a baja,hogy nagyon a fal mellett volt. 1 centivel arrébb nem mocorog... :D

Nah mindegy, megnézek még egy-két Supernaturalt, és megyek aludni, mert eléggé le vagyok amortizálva. Egyébként eddig minden rendben. :)