Szombatra, havasesőt. És remélem lesz is :) Bár a hónak jobban örülnék, de már az is örömmel tölt el, hogy végre kezdődik a tél. És az itt olyan szép. Amúgy meg már fagy az van esténként. A 4 napos szünetem meg végül nem telt el olyan jól, mint terveztük. Vagyis nem volt rossz. De az egyedüli jó dolgot csak az jelentette, hogy nem egyedül szenvedtem az influenzától. És nem mindig nekem kellett betennem a pizzát a sütőbe vagy elindítanom a sorozat következő részét. Végignéztük a Dexter első évedát, American Horror Story pár részét, emellett meg pár filmet, pl. Varest - Reni, majd nézünk ezt ;)
De így nem volt saját pizza készítés. Örültünk, hogy elvánszorogtunk a boltba egy készpizzáért és bedobtuk a sütőbe... jah, de a melegített málnaszörpöt nem tudom hova rakni. Bár a torkom nem fájt annyira utána. És vasárnap pár órát megint eltölthettem J anyukájával, aki elvileg már nagyon kedvel, és azért vonult be a nappaliba. Aranyos néni.
Így betegség miatt nem lesz most sok kép, meg sok mesélnivaló sem. Nah jó, ma nem tudtam ellenállni a ködnek, így ki kellett mennem az öböl körül sétálni. Így pár kép raisiolahtiról a ködben, meg már korábban készített napsütéses. A ködöt jobban szeretem. Jah, de wááá, jövő héten sütni fog a nap, kb. 3 órát. Csoda :D
Amúgy meg a Daim csoki az igazi. Jobb, mint a Daimos milka. Made in Sweden, ugyebár.
Akkor pár kép uikkupolkuról, amiről már korábban is töltöttem fel. De ez van a legközelebb. Először napsütéses, utána a ma reggeli ködös verzió... már amelyik helyről nem felejtettem el kettőt készíteni ;)
Az öböl, megint. A háttérben meg olyan szépek a fák. És itt amúgy van egy csomó luxusház hatalmas ablakokkal a víz felé... én is szeretnék ilyen kilátást.
Mert amúgy raisionlahti a tengernek egy öble, amit az úttal levágtak.
És bár a következő képen nem látszik semmi, pont azért jó, hogy érzékeltesse, milyen reggel 7-kor a kilátás. Semmilyen. Ez az utcánk:
És napfelkelte...
Nah jah, meg az ég korán reggel...
Még több ködös kép, ma reggelről:
A lakóövezet, ahonnan az öbölre rálátni:
A mai túrám itt ért véget. Persze, sikeresen belemásztam a sárba, ahogy kell. Mert mindig mindenbe bele kell másznom. Mindenesetre a héten szünetem van, vagyis dolgoznom kell, de suliba nem kell mennem.
Így holnap - mostmár félig egészségesen - folytathatom a mászkálást... :P
A vadlibákat meg majd elfelejtettem:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése