Egy kis eső :)

Nah jah, ehhez a bejegyzéshez jobban illene az 'Even on a cloudy day cím'. De most nem Cage the Elephantot, hanem ír punkot hallgatok, mert ilyen érzés volt a hétvégén. De kezdjük az elején, onnan, hogy kezd leesni, hogy mennyi időeltelt már (tegnap voltam itt két hónapja), és hogy ez fel sem tűnt. Amúgy meg már az előző bejegyzéshez illett volna, de ide meg mármégjobban, hogy kezdek lenyugodni, az a jó helyre érkeztem érzés eltöltött, és nem pedig az a más helyre kellett volna mennem. Mondjuk ehhez hozzájárul, hogy a család kedves, van elég ismerősöm, meg ha esetleg valami még sem lenne rendben a családdal, mert meglehet, hogy nem vagyok szimpatikus, mások az elvárásaik, stb. De akkor ott van J, tehát kint maradhatok. A másik, meg hogy megnyugtattam magam, hogy a nyárra valami érdekes munkát próbálok találni. Amihez sokban hozzájárult Renko magyaroroszági sikere :) Úgyhogy utánanéztem, hogy itt mik azok, amik a szakmámhoz illenének... bár az idegenvezetői bizonyítványom még mindig nincs a kezemben, de elvileg decemberben megkapom. A tervekről majd később, persze benne van Izland a pakliban, de ha nem, akkor megpróbálok mást, és ha az sem... marad a McDonald's... :D

Tehát az a welcome home, és most kivételesen az a végre megérkeztem arra a helyre, ahol szeretnék lenni érzés. Ez úgyis ritka nálam, és nem félek, nem fog sokáig tartani. De a márciusi hagyományt ezúttal nem szakítjuk meg! Let's go to the Baltics ;) Lofoten majd akkor, ha lesz rá pénzünk. Amit az ember akar, azt úgyis eléri.

Így állok hozzá az oroszhoz és a nyelvi estekhez is. Nem értek semmit, de megyek. Mondjuk általában nem vagyunk sokan, így könnyen elmagyarázzák, miről van szó. Most 3-an voltunk. Egy finn, aki jól tud oroszul, egy orosz, aki tanul finnül és én, aki... khm. Még el is késtem. De megmagyarázom. Árvíz volt. Csütörtök-péntek úgy szakadt az eső, hogy az 5 percre lévő oviba rendes esőfelszerelésben mentem. A bakancsom beázott, persze, a lyukaknál, voltak elég méretes pocsolyák. Nem, nem ugráltam beléjük. És elgondolkoztató a gumicsizma beszerzése. Pinket akarok, Hello Kittyset. Nem, amúgy komolyan, lehet jó döntés lenne egy ilyen.

De amikor bicóztam be Turkuba kellemes meglepetésben volt részem. Először egy kép a 3. akadályomról. Az első akadály jobb lett volna, azon mégjobban kitűnik milyen árvíz volt, de akkor nem volt kedvem elővenni a gépet. Amúgy az eső szerencsére nem esett. Nem azért, mert nem szeretném az esőt, hanem mert nem akartam annyira zuhogó esőben bevinni a laptopomat Turkuba, amire szükségem volt, mert esszét írtam.

Tehát ez, kérlek szépen, a bicikliút. Rajta 15-20 cm víz. Igen, ahogy tekertem belelógott a lábam a vízbe, amikor a pedálon volt. A nadrágom el is ázott...

Ez pedig a bicikliút melletti erdőről egy homályos kép, de azért lehet látni, hogy áll a víz a fák között...

És mivel késésben voltam már amúgyis az orosz estről, úgy döntöttem fényképezgetem, mit látok a bicikliútról. Mert olyan finnes az egész. Jah, mert azért voltam késésben, mert előbb fel kellett mennem J-hez ruhát cserélni (mivel ott már vannak tartalékcuccaim). Jah és a kellemes meglepetés... még valamikor az előző hónapban vettem magamnak egy cipőt a bolhapiacon. Mivel amit otthonról hoztam tönkrement. Nah jah, belekerült 12 euróba, de ami meglepő volt, hogy alig használt Nike cipő. Kb. ha kétszer lehetett valakin. Meg az a pont jó rám. Nah és most jön a plussz, amire nem számítottam: nem ázott be. A nadrágtól vizes lett a zoknim szára, de a cipőben nem volt egyáltalán vizes, pedig benne volt a pocsolyában a cipő is. Úgyhogy most elégedett vásárló vagyok :) 

Tehát, a többi kép a bicikliútról:

A folyó kicsit megduzzadt:

Jah és a csodálatos Turku :) Vagyis ezek a fákok itt nagyon szép színesek, úgyhogy róluk kellett képet csinálnom. 

Végül nagynehezen megérkeztem az orosz estre is, amit kivételesen egy ír kocsmában tartottunk. Innen az íres hangulat (jah meg az a linkeljünk be magyar együttest is ide):

Amúgy a kocsma tetszett, meg a zene is :) Amikor meg közöltem J-vel, hogy milyen volt (mert ő meg Paddy rajongó titokban, akkor egész hétvégén ilyeneket hallgattunk. Persze Firkint és Flogging Molly-t is, többek között).

Szombaton meg étel és könyvexpón voltunk J-vel, anyukájával és a testvérével. Nah jah, először bevetettük magunkat a kaják közé, ahol csomó mindent lehetett kóstolni. Nah az első kóstolás meg is alapozta az amúgy sem túl expóhoz illő kedvemet... (meg az, ami előtte történt, hogy egy madár valahogy berepült a szekrény mögé J-nél, valószínűleg a szagelszívó csövén keresztül, és kiszabadítani egy módon lehetett volna: szétverni a falat, amire a hétvégén nem volt módunk... és azóta nem hallottuk a madarat... mindenesetre szét lesz verve a fal, biztos, ami biztos... de akkor nem akarok ott lenni). Az expón meg túl sok volt az ember. Jah, mert úúúúúgy szeretem a tömeget, de ok, J-ék sem rajongtak érte különösebben. Tehát, J anyukája bíztaott, szerintem mert látta milyen elkeseredett és kétségbe esett vagyok, hogy ennyi ember van itt, és hagyjanak már békén, ne jöjjenek nekem stb, hogy kóstoljam meg a finom kenyérkét. Ha egy finn azt mondja, hogy finom, NE, ismétlem, NE kóstold meg. Ami itt a finom kaja, az átlagos. Ami különlegesen finom a számukra... nah, a finom kenyérkének pl. kutyakaja íze volt. Konkrétan (és ezt onnan tudom, hogy gyerekkoromban megkóstoltam mit eszik a kutya). Ok, J megette a többi részét. Persze, a finom sajtocskánál már nem voltam olyan biztos, abban viszont kellemesen csalódtam. De volt füst ízű rózsaszín lötty is, ami ha már ilyen rossz, biztos egészséges, de kösz, nem kérek többet. Jah, kedvencem, J anyukája megörül: mandula, mandula. Jó, ez legalább ismerős izű lesz, hát nem az volt... nem mandulaszeletek voltak azok, bár úgy néztek ki (meg ki gondolta volna, hogy ez van a vanília szósz mellett)... fokhagymaszeletek voltak, mi meg kiszedtük mindhárman a legnagyobb szeletet, hogy dejóóó, mandula. Hát nem volt jó :D

Aztán a könyvexpón meg megjelent János és a barátnője. Odawráááááááááázott J anyukájának, aki erre kikerekedett szemekkel nézett rá (vagyis engem üdvözölt így, csak J anyukája ott állt közöttünk). De amúgy kezelte a helyzetet: "Nézzétek, tök vicces ez a képregény, hahaha". Nah ja, jófej. Aranyos családja van.

Csak ne lett volna ennyi ember, de tényleg. Délutánra már nagyon rosszul voltam, vagyis mire hazaértünk. Azt megettem J utolsó gyógyszerét :D és másnap meg neki fájt a feje. Nah, de a bejegyzéstől meg a hétvégétől ma reggeli képekkel búcsúznék, amiket a bicikliúton készítettem.Vagyis a közelünkben lévő madárlesből, reggel 9 előtt: